Ha csak a "száraz" valóságot vesszük alapul, bennem 3 dolog is kétségeket ébreszt, nem csak ezzel az állítólagos jelenéssel, hanem az összessel kapcsolatben (kivételt képeznek az Egyház által elismert jelenések - bár én azokat sem tekintem iránytűnek, sőt). 1. Jellemzően az Egyház hivatalos tanításától részben eltérő, kicsikét szembemenő, vagy éppen homályosítóan maszatoló kijelentések is szerepelnek ezekben a "magánkinyilatkoztatásokban". 2. Jellemző rájuk a feneketlen beszéd, szófecsérlés és a végeláthatatlan mézesmázas közvetlenkedés és ömlengés, bizalmaskodás. 3. Szektásodás - a jelenés állítólagos mondanivalójának a középpontja köré egész teológia/filozófia épül, ami bár úgy tűnik, hogy megegyezik az Egyház tanításával, de a hangsúlybeli különbségek előbb-utóbb lényegbeli különbségekké válnak és megváltozik a követők számára maga az "igazság" is. És végül egy negyedik dolog: tény, hogy az Egyház gyakorlati teendőinek középpontjában a Szentmise áldozat bemutatása áll. A jelenések ugyan ezt a tényt nem cáfolják, viszont különböző praktikákkal teljesen elterelik erről a hívők figyelmét: fontos lesz a "közösség", a zarándoklat, az imaalkalmak, éneklés, sőt a "mise" is - mint közösségi esemény. Csak éppen az áldozati jellegről ne essen szó. Ennél pedig kártékonyabb dolog nem is nagyon kell.
Jellemző ez az irányultság a "lelkiségi" lelkieskedő mozgalmakra. Előbb utóbb az egyén kerül a középpontba úgy, hogy közben azt hiszi, hogy Krisztus szolgálatában áll, pedig a saját egóját szolgálja. Nem vádolok senkit, hiszen, ahogyan az egyik ortodox pópa mondta viccesen (neki címezte a nagynénje), "nagyon hülye vagy, de szeretem benned, hogy keresel". Számomra furcsa, hogy az Egyház tanítása teljesen világos és elégséges, mégis erről a létező tanításról nem akar sem a klérus, sem a hívők tudomást venni. Folyamatos az agyalás, értelmezés, keretbehelyezés, nézőpontkeresés. És ennyi elég is ahhoz, hogy végül eltévedjen a kereső. A nagy verejtékszagú akarásnak mindig nyögés a vége – ahogy szokták mondani.
Régebbi írás, természetesen ma is aktuális. Az "eredeti" szerző – tudtommal – eltávolította/törölte a blogot. Nem tudom, hogy ma is ebben a formában látná-e a dolgokat. Ettől függetlenül nagyon jó írás volt, sőt több írása is igen tisztának hatott akkoriban.
"Ami a végső idők csatáját illeti, a hadvezérünk a Szűzanya, nem a pápa vagy lefebvrsita püspök!" - ez azért erősen meredek kijelentés. A lefebristázás pedig kimondottan arra utal, hogy a sértődöttségét nem tudja legyőzni és kínos kényszert érez arra, hogy revansot vegyen rajtuk. Ez sem jó jel. " Hogy kik az új próféták, engem nem érdekelnek." - pedig Ön csakis ezeket követi. Félredobja az Egyház tanítását és csak mazsolázik azon információk alapján, amiket az "új próféták" hirdetnek. Megmondaná nekem is, hogy a Szentírásban hol írja mindezeket, amiket Ön állít? Jézus tett-e olyan kijelentést, amiben egy jövőbeni kék könyvet, vagy hasonló jelenéseket/magánkinyilatkoztatásokat említ, amiket majd követnie kell a hívőnek az utolsó időkben? Mert elég pontos kijelentéseket tett, sőt éppen olyanokat, ami arra utal, hogy nem szabad majd követni a tévtanítókat akkor sem, ha már az emberek nagyrésze elesik...
Kinek van szüksége? Nekünk, akik élünk. A végidők harsonáinak megszólalásáig kell kitartani. Az Isten imádatára sem az Istennek van szüksége, ahogy a szentek és előljárók tiszteletére sem nekik, hanem nekünk van szükségünk. Ez ad irányt, értékrendet, élet-keretrendszert számunkra. Ha nem tiszteljük méltóképpen azokat, akik a mi útjainkat, ösvényeinket kitapossák, járják előttünk, tulajdonképpen mi magunk értékeljük le az út jelentőségét. Veszélyes dolog az amikor a szorgalom és a tudatlanság párosul.
Külföldön nyaraltunk, Montenegróban. Szerb-horvát nyelven (NO-s mise) misézett maga a püpök, és egy kispap/diakónus (?) olvasta fel az olvasmányokat és az Evangéliumot is, majd mindketten prédikáltak, a kispap lengyelül (ezt a hgázigazdáink mondták, kárpátaljaiak lévén értettek a beszédekből. Mi viszont ültünk, mint béka a csihányosban, lestük a mozdulatokat, hogy megsaccoljuk mi történik. Egy mukkot sem értettünk. Bezzeg a zsinat előtti fogságban levő katonák bárhol voltak is, mindenhol magyarul mondták a misén a "pater nostert", ahogy az anekdota állítja...
Kedves Kapisztrán! Ha a latin nyelv ideje lejárt, sőt az Isten felé fordulás ideje is, nem is beszélve az újpróféták sokasága felé fordulás divatjáról, az Ön tisztánlátó megítélése szerint, milyen időket élünk?
Jaj, Uram irgalmazz! Az ilyenekre mit lehet reagálni egyáltalán??? Van a vicc, hogy bemondja az autópályán száguldozó ipse rádiója, hogy egy őrült száguldozik forgalommal szemben az autópályán. Mire az ipse: Nem egy, az összes!... Ez az érzés van bennem, azzal a különbséggel, hogy én a szabályos oldalon közlekedek... de lassan már nem lesz, akinek mondani.
Egy általam régóta ismert történet. Érdemes elolvasni, sőt van eredeti interjúból készített mp3 hallgatható változat is (letölthető). Ezekkel a dolgokkal nem szabad játszani...
"Afelé terelik az Egyházat, hogy ez csak egy cég a sok közül." hát, ami látszik belőle, az valóban csak egy cég a sok közül. Ha nem az volna, nem is ilyen volna.
Számomra megválaszolatlan kérdés, hogy az egyszerű hívő számára mennyire fontos ezeket az egyházpolitikai csatákat követni?! Ha nagyon leegyszerűsítem a dolgot, akkor úgy állok hozzá, hogy bár lehet a pap/az SSPX/a püspök/ egy tradicionalista papi szerveződés kiközösített, de még az Egyház is elismeri a hatalmát, tehát a bemutatott Szentmise érvényességét nem kérdőjelezik meg. Nekem pedig a Szentmisére van szükségem. S, ha már tudom, hogy a Szentmise érvényes még a szedevakantistáknál is (novus ordóról azért nem vagyok 100%-ban meggyőződve), a lelki üdvöm érdekében, jószándékkal felövezve én elmegyek bármelyik ÉRVÉNYES Szentmisére. A többi politika, amit a történelem vagy rendez, vagy nem. Nagyon fontos az Egyházban a rend, a jog, a hierarchia kérdése, de ebben a zűrzavarban mégis fontosabb a legfőbb dologra koncentrálni: a Szentmisére. Lehet, hogy tévedek, de én zsigerből valamiért ehhez tartom magam. Félő, hogy ez a rendetlenség nem fog megszűnni, nem várhatjuk meg, hogy tisztázódjon, mert belül mindannyian tudjuk, hogy a novus ordo egyház egy meghasonlott ország, csak idő kérdése, hogy mikor omlik össze, vagy alakul át valami egészen mássá – vagy talán már át is alakult, csak nem akarjuk tudomásul venni.
