Lényeges a tény, amely a "gyümölccsel" összevetve BIZONYÍTÉK a javából! De akik még konkrétabb bizonyítékot "követelnek", nem kapnak mást mint "Jónás jelét"! Ez minden korra és nemzedék számára ÉRVÉNYES! Tehát a "második eljövetel nemzedéke" számára is! Sőt, nagyon hasonló a kibontakozás, lezajlás és beteljesülés is: "a KŐ amelyet az építők elvetetek SZEGLETKŐVÉ VÁLT"! Bergoglio vezetésével az Egyház világszinten behódolt az ELLENFÉLNEK! Kell-e ennél konkrétabb bizonyíték?
A szabadkőművesség igazi arca
Mégpedig a mindenkori hivatalos egyházi vezetőség "tunyasága", vagyis lelki vaksága miatt! Legutóbbi példa a Covid rendelkezések, sátáni terv ránk erőltetése. Korábbiak, Oroszország felajánlása, elmaradt, majd ÉRVÉNYTELEN felajánlás. Magyarország illetékesei nem hallgattak Natália nővér által kapott égi üzenetekre, sőt a nemrég felépített "kápolna" meggyalázása magának a Szűzanyának, de a "birkák" vak vezéreiket követik! Politikai és egyházi téren egyaránt! Erdélyben is megtörtént Márton Áron örökségének MEGGYALÁZÁSA, a 130 éves idei megemlékezéssel, ami egyértelmű igazolása annak, hogy a "vakolók kovásza", vagyis a konkoly - RMDSZ - elfojtotta a tiszta búzát! Mert még tart a SÖTÉTSÉG ÓRÁJA!
A szabadkőművesség igazi arca
Egy alkalommal láttam egy TV interjút, román nyelvű adás volt, ahol az illető SZABADKŐMŰVES egyértelműen kijelentette a riporter kérdésére válaszolva, hogy "ők EGYHÁZ", miként bármelyik "egyház". Megdöbbenésemre elismerte, hogy a különbség csupán annyi, hogy ők a saját "urukat" vallják a FÉNY igazi KIRÁLYÁNAK! És az "ők" királyuk EGYENRANGÚ a mi királyunkkal, Jézus Krisztussal, Akinek ideje LEJÁRT, szerintük! Ekkor értettem meg, hogy ők elhitték ezt a HAZUGSÁGOT, és ezért képesek teljes odaadással szolgálni Lucifert. Egyértelmű, hogy az IGAZSÁG majd csak a halálunk után derül ki, amikor már késő lesz az ÉBREDÉS sokak számára! Megvilágosodott a Szentírás ezzel kapcsolatos kijelentése is: hogy "akik nem voltak fogékonyak az IGAZSÁG elfogadására, Isten kiszolgáltatta őket a "hazugság" atyjának"!
A kardinálisok 65%-a nem tud latinul – nincs valódi képesítésük
Már jeleztem, hogy modern korunk "farizeusainak kovászából" nem kérek! A melldöngető "szentektől" undorodom! Tehát "kopjatok le", és ne foglalkozzatok velünk, akik számára érvényes a NOM, habár elismerjük, hogy nagyon fertőzött korunk Júdásainak ténykedései miatt! Egyébként meg van jövendölve a nagy "hitehagyás", amely már "bekövetkezett" fejtő-farokig, az Egyházban! De majd az Úr angyalai összeszedik a konkoly amikor eljön az ideje, az "aratáskor"! Akkor mindenki megkapja bérét, de addig mindenki a saját portáján törekedjék "sepregetni"! Életével tegyen tanúságot, hogy Kit szolgál!
A kardinálisok 65%-a nem tud latinul – nincs valódi képesítésük
A katolikus Egyházban azokat érdekli a latin, akik a "mában" elvesztették az "iránytűjüket"! Az Ó-Sz. választott népének vezetői is képtelenek voltak felismerni az idők jeleit, az események kibontakozásában! Ugyanez ismétlődik meg napjainkban az Egyházban és a világban. Nem a latin a "mentőcsónak", hanem a Szűzanya Szeplőtelen Szíve! Boldog, aki ezzel tisztában van!
A kardinálisok 65%-a nem tud latinul – nincs valódi képesítésük
Bevezették a "hitoktatást" a rendszerváltás után. Fellendült a hitélet? Nem! Mert nem a tudás, az ismeret halmozás vezet az eredményhez, hanem a HIT, és a tanúságtevő hiteles keresztény élet. De ki jár napjainkban az ÉLETSZENTSÉG ÚTJÁN? Bebizonyította a Covid rendelkezések, hogy mi a VALÓSÁG! Miután az atomháború végigseper a földön, rájönnek a túlélők, hogy valójában ki az Isten! Ami volt az elmúlt, most valami "új van születőben", mindkét táborban!
A kardinálisok 65%-a nem tud latinul – nincs valódi képesítésük
A "végső időket", amiben nyakig benne élünk! Az Isten felé fordulás az ember szívében történik, de sajnos sokan már erről megfeledkeztek. Az emberi történelem "utolsó éveiben" bontakozik ki az Antikrisztus világszintű uralma, ami párhuzamosan az Egyház keresztre feszítésének az ideje is. Következik a megváltás kiteljesedése, Új Ég és Új Föld! Vö. 2 Pét 3, 1 - 15. Ottan már senkinek nem lesz szüksége "tanítókra", mert az egész Föld teljes lesz az Isten ismeretével. Hogy kik az új próféták, engem nem érdekelnek. A lényeg az eseményekből felismerni az idők jeleit. Belőlük van bőven minden téren, politikától vallásig, stb. Ami a modern farizeusokat és írástudókat illeti, nem kérek a kovászaikból! Ami a végső idők csatáját illeti, a hadvezérünk a Szűzanya, nem a pápa vagy lefebvrsita püspök! Vitába nem bocsátkozom, de ha a Jel 13, 11. jövendölésével kapcsolatosan valaki kész nyilatkozni, örömmel veszem. Jelzem, Fatima egyik titka épp ezzel kapcsolatos, a másik a büntetésre vonatkozik. Noé idejében - vízözön, napjainkban TŰZÖZÖN! Aminek az atomháború is "része". Utána következik az "ezer éves" uralma az OLTÁRISZENTSÉGBEN jelen levő Úrnak!
Egy kiemelkedő katolikus püspöknek még megfelelő sírhelyet sem biztosítottak
Egyáltalán kinek van szüksége "márvány feliratra"? Mert aki tisztában van az "idők jeleivel" tudja és hiszi, hogy nemsokára megszólal a végidők harsonája, és akkor a KRISZTUSBAN ELHUNYTAK FELTÁMADNAK!
A kardinálisok 65%-a nem tud latinul – nincs valódi képesítésük
Álom és esős idő! Az Egyház hivatalos nyelve az Evangélium, amelyet mindenki a saját anyanyelvén ért meg a legteljesebben! Ezzel illene tisztába lenni mindenkinek a XXI. -ban! Persze, kivétel a minden idők "farizeusainak" megnyilatkozásai. Tetszik vagy sem, a latin nyelv ideje LEJÁRT! Jól tudok románul, és ennek ellenére az ortodox egyházi nyelvezet számomra és valószínű sokak számára is "kemény dió"! Épp a mai Szent Evangélium igazolja a föntieket: a Kánaáni asszony csupán a lényeggel volt tisztába, Jézus Dávid Fia, a megígért MESSIÁS, és akkora HITTEL járult a Megváltó elé, hogy elnyerte azt, amit a "tudós Gamáliel rabbi" csak halála előtt volt képes elnyerni! Vö. a Valtorta Mária általi magán kinyilatkoztatás üzenetével!
XIV. Leó elrendelte a misék elleni dokumentum elkészítését és jóváhagyta annak szövegét – jelentés
Minden nem csupán a "szövegen" múlik, hanem a kegyelmi és személyes, benső "történésen" is! De aki kétségbe vonja a NOM érvényességét, járja a "maga lefebvrista" útját! Ami pedig a vadállat jelét illeti, félre érteted a célzásomat, vagyis a lényeg, hogy a leegyszerűsített Zsinat utáni "betegek szentsége" változat is végső soron egy JEL, a másik, vagyis az ellenfél jelének ellenpárja! Ami az utolsó megjegyzésedet illeti, válaszolok: igen, önként vonultam be a pszichiátriára pár napra "kivizsgálásra", 1992 elején, mert protestáns örökséggel nem tudtam mit kezdeni a "benső hangokkal, gondolatokkal". De már a 3. alkalommal, felismertem, hogy a pszichiáter orvosnő ehhez "hozzá sem tud szagolni"! A gyógyszeres kezelést elfogadtam, ottan, és idehaza amit felírtak egy hónapra, hogy a kétségeimre választ kapjak. De Hála Istennek azóta már fokozatosan kigyógyított az, Aki ebben valóban LELKI SZAKEMBER! Az Úr Jézus és a Szűzanya! Ave Mária!
XI. Pius pápa 100 évvel ezelőtt cáfolta a darwinizmust, de tanulságait még mindig nem vették figyelembe …
A mondatod utolsó része megvilágítja a lényeget: már a "pásztorok" közt is bekövetkezett a megjövendölt HITEHAGYÁS! A végidő legkonkrétabb jele, ahogyan a Szűzanya kijelentette Gobbi atyának: "nem hisz már sok püspök, pap, szerzetes és hívő"! Ami pedig az elejét illeti, megjegyzésednek: nem hithű katolikus az, aki nem tudja megkülönböztetni a "konkolyt a tiszta búzától"!
XIV. Leó elrendelte a misék elleni dokumentum elkészítését és jóváhagyta annak szövegét – jelentés
A Novus Ordoban még mindig ÉRVÉNYES SZENTMISE, SZENT ÁLDOZAT VAN, és szentségek! Amit a protestánsok ötszáz éve "kiiktattak" Istentiszteletükből! Hogy napjainkban már sok katolikus templomban nincs napi FOLYAMATOS SZENT ÁLDOZAT, vagyis Szentmise bemutatás, az tény! Sőt, évek óta bevezették, Erdélyben is, Hétfő SZABADNAP, NINCS SZENTMISE! Az is tény, hogy már egyes helyeken bevezették, hogy van IGELITURGIA, amelyet egy laikus végez, alkalmazottként, és a végén "áldoztat"! Akiknek "erre" szükségük van, járuljanak a "vályúhoz"! Ami például az "utolsó kenetett" illeti, épp a NOM szertartása mutat rá a lényegre: HOMLOK ÉS KÉZ MEGKENÉSE! Mint érintett fél döbbentem rá a felismerésre, összefüggésre: a Vadállat jelét, bélyegét a "homlokra és a kézre" fogják tenni! Tehát szeretett testvéreim, akik a II. VZS. előtti "hagyományhoz" ragaszkodtok, ne vegyétek rossz néven de nincs szükségem a "szolgálatotokra"! Ami pedig Leó rendelkezéseit illeti, azt követi, amire vállalkozott, modern JÚDÁSKÉNT! Annás - Ferenc - ideje lejárt, Kaifás uralma elkezdődött! Akinek van "szeme - látja", akinek van füle, hallja Júdás érveit! Szemünk előtt bontakozik ki a Jel 13, 11. jövendölése! De ne feledkezzünk meg a lényegről, Jób könyvének tartalma megvilágítja: a Gonosz lélek és övéi tevékenységének HATÁRT SZABOTT AZ ÚR! Örök érvényű IGAZSÁG!
XI. Pius pápa 100 évvel ezelőtt cáfolta a darwinizmust, de tanulságait még mindig nem vették figyelembe …
Az a személyes véleményem, hogy modern korunkban egy valóban hithű katolikus már nem pazarolhatja idejét ilyen (darwinizmus) és hasonló (UFÓ, földönkívüli civilizációs) eszmékkel bíbelődve, mert ismeri az IGAZSÁGOT! Elsősorban évezredek óta az Isteni KINYILATKOZTATÁSBÓL, sőt, kétezer éve magától a Megtestesült Isten Fiától, Jézus Krisztustól! De akik számára ez a "forrás" nem hiteles, tudományosan "bizonyított", járják a maguk okoskodó értelmük széles, ingoványos útjának LABIRINTUSÁT! Mert a földi, egyszeri élet után mindannyiunk számára lehull a lepel, és megkapjuk "bérünket ÖRÖKRE"! Mi, a darwinizmus elméletére az ellenkezőjét valljuk, hisszük, tömören: Ádám és Éva bűnbe esése lessülyedést eredményezett az ÁLLATI SZINTRE saját és utódaik számára, de a különbség megmaradt! Csak az embernek van HALHATATLAN LELKE! És a MEGVÁLTÁS által azok, aki ezt az ingyenes égi AJÁNDÉKOT elfogadják, az "idők végén" visszajutnak az Isten által a TEREMTÉSKOR elgondolt rendben, állapotban! Ami az UFÓ-s "mesét" illeti, a bukott angyalok, Luciferrel az élen még egy "rövid ideig" szabadon tevékenykedhetnek, hinthetik a KONKOLYT! Ne feledjük, ők sokkal nagyobb ajándékokat kaptak TEREMTÉSÜKKOR, mint mi emberek! Tehát számukra "gyerekjáték" félrevezetni a legnagyobb "zsenit" közülünk, aki nem Isten erejében, hatalmának védelmében keres "menedéket"! Viszont lázadásukkal elérték céljukat, birodalmat hoztak létre, a POKLOT, ALATTVALÓKKAL!
XIV. Leó pápa háborút folytat a hagyományos katolikusok ellen
Charisma barátom. nem bocsátkoztam "jóslásokban", Dániel próféciájára utaltam, amely megjelöli egy "időszak" kezdetét és végét! Tehát ép a Szentírásban található "jövendölés" beteljesülésével kapcsolatos. Nemsokára eltörlik, pontosabban fogalmazva annyira ÁTKOZMETIKÁZZÁK a misekönyveket, hogy nem fog megtörténni az ÁTLÉNYEGÜLÉS! Ezt XIV. Leó pápa fogja "kivitelezni"! A misekönyveknek ez a változata is, már elő van készítve minden nyelven! Csupán a "megfelelő esemény és idő" kérdése! Másodsorban a Jel. könyvének jövendölése, amelyre utaltam, szemünk előtt TELJESEDIK BE! Nemrég volt a NOM napi Evangéliumának egy mondata: "Nektek megadatott, hogy megértsétek a Mennyek Országának titkait"! Mt. 13, 11. Urunknak ez a kijelentése, elsősorban APOSTOLAIRA volt érvényes, AKKOR! Napjainkban pedig a VÉGSŐ IDŐK APOSTOLAIRA ÉRVÉNYES! De kik ők? A választ M. G. Szt. Lajos megadta 300 évvel ezelőtt: A tökéletes Mária tisztelet című művében. De ki neveli fel, készíti elő őket küldetésükre? A Vatikán? Az FSSPX? Nem! Maga a Szűzanya! Kérdem, de ki merné önmagáról állítani, kijelenteni? Csak az, akiről maga a Szűzanya kijelenti ezt az IGAZSÁGOT! "TI VAGYTOK A VÉGSŐ IDŐK APOSTOLAI"! Elkezdődött a felkészítés? Igen! Mióta? 1973-tól. A Piuszos papok kezében megfordult a "kiképzést" tartalmazó Kék könyv? Igen! Egyesek bele-olvastak, és elvetették, ELUTASÍTOTTÁK, Gobbi atyával együtt! Mert nem fért bele abba a "képbe" amelyet ők maguknak megalkottak a VÉGSŐ IDŐKKEL kapcsolatosan. A NOM papjai közül sokan válaszoltak, felismerték és elfogadták a meghívást, csatlakoztak, világszinten! Máriás Papi Mozgalom! Én elfogadtam a Szűzanya meghívását az "ezredfordulón", és azóta talentumaim szerint törekedtem sáfárkodni Szeplőtelen Szent Szíve Világraszóló DIADALÁNAK MIELŐBBI BETELJESÜLÉSÉÉRT MUNKÁLKODNI! A Piuszosokkal nem foglalkozom, BEFEJEZTEM!
XIV. Leó pápa háborút folytat a hagyományos katolikusok ellen
Az igazi forduló pont a Szentatya, XVI. Benedek pápánk LEMONDÁSRA KÉNYSZERÍTÉSE volt! Emiatt Bergolgió, Ferenc pápasága ÉRVÉNYTELEN, ami az eset eltusolása miatt, Prevostra is érvényes: XIV. Leó, ÉRVÉNYTELEN PÁPA! De ezzel a jövendölés kibontakozott szemünk előtt: Jel 13, 11. EGYHÁZI SZABADKŐMŰVES banda került az Egyház élére! De ezt sajnos, kevesen látjuk, ismerjük fel annak, ami! A VÉGSŐ IDŐK PERDÖNTŐ JELE, BIZONYÍTÉKA! A pusztulás utálatossága számára kövezik az utat a csúcstól az alapokig! Célkeresztben jelenleg a SSPX került, a püspökszentelések miatt! De következnek a NOM papjai, püspökei, hívei is, akik ébredezni kezdenek, és nem fogadják el a SZINODÁLIS szinodalitás modern étkét: ERETNEKSÉG, másképp fogalmazva: ÖKUMENIKUS MOSLÉK! Amikor ez kiteljesedik, elkezdődik a visszaszámlálás: 1235 napot aki megéri, BOLDOG LESZ!
Los obispos que hace no mucho hablaban de la ‘Prioridad del Evangelio’ contra posiciones políticas, …
A katolikus püspök úr megnyilatkozása "félszeg", sőt megtévesztően is lehet értelmezni, azért mert püspökként az ENSZ vagy spanyol alkotmányra hivatkozva nem tartalmaz téves állítást, sőt hely álló, mert minden ember egyazon Isten TEREMTMÉNYE! Vagyis aki teremtményként értelmet és szabad akaratot kapott, TEREMTŐJÉTŐL, tisztelni kell ezt az Isten által adott AJÁNDÉKOT! De amikor a DH enciklikára hivatkozik, annak egyértelmű és kétezer éves KATOLIKUS HIT értelmét kellene napjainkban felragyogtatnia. Igazolva, hogy ezt az Isten által adott kinyilatkoztatás, a Szentírás alapján kell értelmezni és megélni maximális intenzitással. Ép most, a végső időkben. minden hithű püspöknek, papnak és hívőnek! Vö. 2 Iz 2 - 5. Mert nemsokára EGY AKOL LESZ ÉS EGY PÁSZTOR! És ebben az "Akolban" egyetlen KIRÁLY lesz, JÉZUS KRISZTUS! Hogyan lehetséges ez? Erőszakkal? NEM! Mikor és hol válik valóra? Amikor beteljesül a Szentírásban található erre utaló jövendölés: vö. 2 Pét 3, 1 - 15. Lesznek ott mecsetek, katolikus, protestáns, ortodox, buddhista stb. templomok? NEM! Mert ez a világ elpusztul, és benne minden, TŰZ ÁLTAL! Az új ég és új föld polgárainak szívében, lelkében, LÉNYÉBEN lesz az igazi TEMPLOM! Ott Isten méltó imádást, tiszteletet, hódolatot, egyszóval MINDENT megkap övétől, úgy, amiként elgondolta a TEREMTÉS KEZDETÉN! Mecsetet akartok építeni a föntiek ismeretében is? Ősi katedrálisokat akartok horribilis összegekkel "megmenteni" a pusztulástól, holott a jó állapotban lévők is konganak az ürességtől? Tegyétek! Én, és "enyéim" lelkünk Templomát törekszünk karban tartani, sőt előkészíteni, feldíszíteni az eljövendő korszak számára! Szerintem ez lett volna a püspök úr számára az igazi és hiteles állás foglalás, megnyilatkozás! Marana Tha!
Il diavolo secondo il giornale del Papa: un problema di autostima
Megnyilatkozása a "nacságának" igazolja, hogy lehet modern korunkban bárki "bibliai tudós" e világ értelmezése szerint, de az IGAZSÁG és IGAZ HIT TERÜLETÉT sem nem ismeri, sem nem hiszi azt ami valójában Isten Teremtéssel kapcsolatos tervét illeti, sőt a kinyilatkoztatás területét is sötétségben "tapogatózik"!
Nyílt levél Müller bíborosnak
Az Eminenciás úr figyelmében ajánlom ezt a megnyilatkozást: XVI. Benedek pápa szól az örökkévalóságból – … Nem kötelező "elhinni" de igazság tartalmát tagadni "strucc-politika"!
EXCLUSIVE: Cardinal Burke on the Consistory and SSPX consecrations
Burke bíboros megfeledkezett arról, hogy már olyant tettek, ami önmagában GONOSZ tett volt, és a mai napig nem ismerték be CINKOSSÁGUKAT! A Covid rendelkezésekkel kapcsolatosan: együttműködtek a sátán ivadékokkal a templomok bezáratásában, a szenteltvíz eltávolításával, a fertőtlenítő szerek használatával megszentségtelenítették az oltárokat, sőt, magát az Úr Szent Testét is az OLTÁRISZENTSÉGBEN, valamint a kézbe áldoztatással! Ez bőséges ok arra, hogy KUSSOLJANAK mind, akik ebben a förtelemben együttműködtek! Sőt, már a Szentatya, XVI. Benedek pápánk lemondásra kényszerítésével 13 éve beállt a Katolikus Egyházban a VÉSZHELYZET! Három és fél éve már az Egyház teljesen a modern Júdások kénye kedvére van kiszolgáltatva! (vö. itt( XVI. Benedek pápa szól az örökkévalóságból – … ) Nekünk nincs szükségünk "kétkulacsos" egyházi vezetőségre, és megnyilatkozásaik fabatkát sem érnek, mivel hitelüket veszítették! Ami pedig az "ökumenizmust" jelenti, fából vaskarika! Az IGAZSÁG és az ERETNEKSÉG közt nincs helye a párbeszédnek! Kezdve egyházi téren, befejezve politikai, társadalmi szinten!
Sarah bíboros: "Az FSSPX megsebzi az egyház egységét"
Általános értelemben, világszinten "ők sem lógtak ki a sorból"! Pontosítva: aki tisztában van azzal, hogy az Egyház fölötte áll minden e világi és túlvilági hatalomnak, az ellen áll, sőt leleplezi a sátáni gazságot, még akkor is, ha a Vatikán "elbukott pápája" felkarolta! Mert a Covid ez volt! Egyébként én is vettem rész nyilvános NOM Szentmisén, igaz nem templomban, "rejtekben", de megbízható személyekkel! A 2. pontban a mellüket döngetőkre értem, "az Egyházon kívül nincs üdvösség"! Pár példa: a "napkeleti bölcsek" nem tartoztak hivatalosan a "választott Zsidó néphez", ennek ellenére példát adtak! Ugyanez érvényes mind a mai napig is! Annak tükrében, hogy mekkora szeretetlenséggel képesek "egyesek" nyilatkozni, ítélkezni a Zsinat utáni Egyházról, pápákról, holott az igazi tényeket nem képesek "teljességükben, összefüggéseikben" felismerni, megragadni! Konkrétan a SZABADKŐMŰVESSÉG titkos és jól szervezett akna munkájáról, az Egyházon belül! Vagyis a sátán "mai, modern ivadékainak" ténykedéseiről sajnos kevés katolikus hívőnek, embernek van némi fogalma! Nincs Drábik Jánosunk, Raffai Ernőnk!