Az emberi hülyeség öt törvénye
1. törvény: Mindig, elkerülhetetlenül alábecsüljük a környezetünkben jelen lévő hülyék számát
Ez egy kicsit sznob általánosításnak tűnik, de a valós élet újra és újra bebizonyítja, hogy ez igaz. Akármennyire is jónak tartod magad az emberek megítélésében, folyamatosan kétféle helyzetbe fogsz kerülni. Először is valakiről hirtelen kiderül, aki mindig is racionálisnak és intelligensnek tűnt, hogy teljesen idióta. Másodszor, a hülyék a legváratlanabb helyeken és a lehető legrosszabb pillanatban bukkannak fel csak azért, hogy tönkretegyék a terveidet.
2. törvény: Annak valószínűsége, hogy egy bizonyos személy hülye, független attól, hogy milyen egyéb jellemzői vannak
Az évekig tartó megfigyelések meggyőzték Cipollát arról, hogy az emberek ebben a tekintetben nem egyformák. Vannak, akik hülyék, és vannak, akik nem, és ez egy velünk született tulajdonság, hasonlóan a vörös hajhoz vagy a nulláss vércsoporthoz. Az oktatásnak, a jövedelemnek vagy a társadalmi osztálynak ehhez semmi köze sincs. Cipolla különböző demográfiai csoportokban végzett kísérleteket: fizikai munkások, irodai alkalmazottak, diákok, adminisztrátorok és egyetemi tanárok körében.
Még ha figyelembe is vesszük az olyan társadalmi tényezőket, mint a szegénység vagy az alacsonyabb jövedelmű munkavállalók körében tapasztalható alacsony iskolázottság, a hülyék aránya pontosan ugyannnyi maradt, ha a szellemi munkásokat és az egyetemistákat vizsgáltuk.
Mi volt az igazi meglepetés? Pontosan ugyanannyi százalékban voltak hülyék az egyetemi professzorok, akár egy aprócska közösségi főiskolán, akár egy Ivy League-egyetemen. Az eredmények annyira megdöbbentőek voltak, hogy a koncepciót elméletileg kiterjesztették az intellektuális elitre is – a Nobel-díjasokra. A természet ismét lecsap: a Nobel-díjasok között is pontosan ugyanakkora arányban vannak bolondok. Nehéz ezt lenyelni, de az adatok vitathatatlanok.
A következmények ijesztőek: akár a Hamptons-i felső tízezer társaságában forgolódsz, akár hátizsákkal jársz távoli falvakban, akár bezárkózol egy kolostorba, akár egy vegasi kaszinóban töltöd az életed, pontosan ugyanolyan arányban fogsz hülyékkel találkozni. És az első törvény szerint ez a szám mindig magasabb lesz, mint amire számítasz.
3. törvény (aranyszabály): hülye az a személy, aki kárt okoz másnak anélkül, hogy abból személyes hasznot húzna, sőt, akár saját maga is veszteséget szenved
Ez a törvény az emberiséget négy alapvető típusba sorolja: naiv, intelligens, bandita és a hülye. Tegyük fel, hogy Bob olyan lépést tesz, ami pénzbe vagy időbe kerül számára, de előnyös a munkatársának, Alice-nek. Bob a naiv kategóriába tartozik. Ha Bob olyat tesz, ami mind neki, mind Alice-nek előnyös, akkor Intelligens. Ha Bob olyat tesz, ami neki előnyös, de Alice-t átveri, akkor Bob egy bandita. Végül, ha Bob cselekedetei ártanak Alice-nek, és Bobnak egyáltalán semmit sem hoznak (vagy neki is ártanak), akkor Bob egyszerűen csak hülye.
Könnyű elképzelni, mekkora pusztítást okoznak ezek az emberek, amikor vezetői pozícióba, a politikába vagy vállalati igazgatóságokba kerülnek. Ami őket különösen veszélyessé teszi, az a kiszámíthatatlanságuk. A racionális emberek nem tudják felfogni az irracionális viselkedést. Egy intelligens ember megérti a bandita logikáját – a bandita csak nagyobb szeletet akar a tortából, de nincs meg benne az erkölcsi tartás ahhoz, hogy azt becsületesen szerezze meg. Mivel a bandita racionális, előre lehet látni a lépéseit, és lehet védekezni ellene. Egy ostoba embert viszont nem lehet kiszámítani. Ő ok nélkül, cél és terv nélkül fog szabotálni téged, a lehető legkellemetlenebb pillanatban. Ha egy hülyével van dolgod, teljesen kiszolgáltatott vagy, mert ő nem követi a logika szabályait. Ahogy Friedrich Schiller költő híres sora is mondták: „A hülyeség ellen még az istenek is hiába küzdenek.”
4. törvény: A nem hülyék mindig alábecsülik a hülyék károsító erejét
Az intelligens emberek folyamatosan elfelejtik, hogy egy hülyével való foglalkozás – bármikor, bárhol és bármilyen körülmények között – hatalmas hiba, amiért végül drágán megfizetnek. Nem meglepő, hogy a naiv emberek nem ismerik fel a fenyegetést. Ami megdöbbentő, hogy mind az intelligens emberek, mind a banditák szintén alábecsülik őket. Amikor egy hülye belép a szobába, az okos emberek gyakran ellazulnak és saját intellektuális felsőbbrendűségükben sütkéreznek ahelyett, hogy azonnal kárcsökkentő üzemmódba kapcsolnának.
Gyakori tévhit, hogy a hülye csak saját magának árt. Ne keverjük össze a hülyét a naivval! Soha ne kössünk szövetséget egy hülyével abban a hitben, hogy saját hasznunkra fordíthatjuk őt. Ha mégis így teszünk, akkor nyilvánvalóan nem értjük a hülyeség természetét. Egyszerűen csak nagyobb teret adunk nekik, hogy még több járulékos kárt okozzanak.
5. törvény: A hülye ember a legveszélyesebb típusú ember
Ennek természetes következménye, hogy a hülye ember sokkal veszélyesebb, mint egy bandita. Ha egy társadalom tele van „tökéletes” banditákkal, az eredmény csupán a vagyon átrendeződése. A társadalom egésze nem feltétlenül omlik össze; csupán csendesen elrohad a korrupció stabil körforgásában. De amikor a hülyék kerülnek a színre, a játék teljesen megváltozik. Kárt okoznak anélkül, hogy bárkinek is jólétet teremtenének. Az erőforrások elpusztulnak, és a társadalom egésze elszegényedik.
A történelem bizonyítja, hogy az országok akkor fejlődnek, ha elegendő intelligens ember van hatalmon ahhoz, hogy kordában tartsa az aktív hülyéket, megakadályozva őket abban, hogy tönkretegyék az okos emberek által felépített értéket. Egy hanyatló nemzetben a hülye emberek aránya változatlan marad, de a csúcson végzetes változás következik be: a vezetés tele van hülye „banditákkal”, míg a lakosság többi része tehetetlen „naivvá” válik.
Ez a mérgező kombináció felerősíti a hülye emberek romboló erejét, és egy egész ország egy pillanat alatt a pokolba zuhan.
Forrás angol nyelven